„Anyja egy kis ruhát szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására.” 1Sám 2,19

Sámuel próféta történetében gyakran a nagy fordulatokra figyelünk: az imádság meghallgatására, a templomi elhívásra vagy Izrael sorsának alakulására. Ám a Szentírás megőrzött számunkra egy csendes, szinte észrevétlen részletet is, amely egy édesanya, Anna hűségéről beszél. Ez a „kis ruha”, amelyet Anna minden évben elkészített és elvitt a fiának, többet mond puszta gondoskodásnál. Benne van a keresztyén kegyesség egyik legmélyebb alapigazsága: az Isten iránti szolgálat és a felebaráti szeretet a leghétköznapibb, ismétlődő mozdulatokban válik láthatóvá.

Anna nem választhatta szét a hitét és az anyaságát. Noha fiát felajánlotta az Úrnak, a szeretet köteléke nem szakadt meg, csak átalakult. Ez a kicsiny ruha évről évre nagyobb lett, ahogy a gyermek növekedett. Ebben a folyamatosságban ott tükröződik az az isteni türelem, amellyel Alkotónk formál minket is. Az édesanyák szolgálata gyakran ilyen „láthatatlan” öltésekből áll. Olyan hivatás ez, amely nem a pillanatnyi látványra, hanem a távlatos hűségre épít.

Hitünk szerint nincs „szent” és „profán” munka: a templomi szolgálat és a szeretteinkről való gondoskodás egyazon istentisztelet két oldala. Amikor az édesanyákat köszöntjük, azt a kitartást ünnepeljük, amely képes évről évre elkészíteni a „ruhát” – legyen az egy bátorító szó, a biztonságos otthon megteremtése vagy egy háttérben elmondott imádság. Isten kegyelme az, amely ezeket a hétköznapi fáradozásokat maradandó értékkel ruházza fel. Ő az, aki látja az éjszakai virrasztásokat és a néma áldozatokat, és aki az anyai szeretet képén keresztül mutatta meg nekünk a saját vigasztaló jelenlétét. Anyák napján hálát adunk azért a szeretetért, amely nem fogy el az ismétlődésekben, és nem fárad el a várakozásban. Kérjük ma Isten áldását minden édesanyára és nagymamára, hogy munkájukat ne tehernek, hanem Isten dicsőségére végzett szolgálatnak láthassák, tudva, hogy minden apró „öltésnek” helye van az Ő örökkévaló tervében.

Miként segíti Isten a szenvedőt?

(A Külmissziói Híradó 2020/5. szám 18. oldala alapján készítette Orosz Károly)

Sokakban és sokszor felvetődik a kérdés, még templomba járó embereknél is, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést, vagy úgy vetik fel a kérdést: miért nem osztja el Isten a szenvedést az emberi mérce szerint ’igazságosabban’. Ezeket a kérdéseket szokás teodicea-kérdéseknek nevezni. Népszerűtlen, de megváltozhatatlan, ha valaki ki akarja kutatni a szenvedés értelmét, de nem akarja elismerni, hogy ezzel a világgal, s benne velünk bűnös emberekkel a természetünkből adódóan valami nincs rendben, az megreked a probléma felszínénél

A Biblia nem a szenvedések kérdésének értelmes megoldását ígéri, hanem a szenvedésből való megváltást, mint a Jelenések 21,4-ben is olvashatjuk. Jézus sem azt magyarázza el a szenvedő és hozzá menekülő embereknek, hogy miért kell szenvedniük, hanem a szíve mélyén átérzi a fájdalmukat és meggyógyítja őket. (Pl. Mt 14;14). A Gyógyítást összeköti a bűnbocsánattal (Mk 2,7-10) és emlékeztet arra, hogy amikor Isten kimenti az embert a bajból, azt is akarja, hogy térjünk meg (Jn 8,11). Egyidejűen óva int attól, hogy találgassuk: milyen nagy bűnt kellett a szenvedő embernek elkövetnie (Lk 13,1-5).Minden korban igyekeztek a tudósok ezeket a kérdéseket elemezni és megválaszolni, de rájöttek, hogy ez a világ függetlenül a minket ért sérelemtől, szenvedéstől ’a lehetséges világok legjobbika’. Jobb nem is lehetne és Isten igenis jó, mert Ő nem akarja nekünk a rosszat.

1552. július 12-én, a Reformáció idején, Bullinger prédikátor a zürichi székesegyház szószékén Jézusról és a vízen járás közben süllyedő Péterről beszélt. (Mt 14,22-30) A gyülekezetet akkor sok csapás érte a császár elleni felkelés miatt. A prédikátor a szomorúság és a baj okát elemezte. Ezt a választ adta rá: mindez el van rendelve és Isten fenyítő pálcájaként működik. Isten e bajok és események által tanítani akar, és tekintetünket a Jézus Krisztusban nyert megváltás csodájára akarja irányítani, mert Isten nem csak mindenható és jóakaratú, hanem együttérez a szenvedővel és melléje is áll. Ezért vállalta, hogy Krisztusban emberré lesz és keserű kereszthalált hal értünk, bűnösökért. A viharos tengeren levő tanítványokat Bullinger prédikátor példaként állítja a gyülekezet elé. és mi elénk mai gondokkal, háborúktól, vagy azok hatásaitól szenvedő emberek elé is: „Nem türelmetlenkednek, nem zúgolódnak Uruk ellen, nem szidják egymást, mintha egyikük vagy másikuk lenne felelős a helyzetért.” Ezt kellene tenni nekünk is a nehézségeinkben. Bullinger végül Péterre irányította a figyelmet, aki Jézus hívására elindult a vízen. Jézus cselekedeteivel kapcsolatban pedig rávilágított a prédikációjában, hogy Isten nem csak általánosságban segíti a szenvedő, bűnös embert, hanem ott áll minden hívő ember mellett, sőt Jézus által azt ígéri: velünk marad minden napon a világ végezetéig. Így legyen! Ámen.

Hogyan születtem?

Szerző: Orosz Károly

A Keresztény Média UCB Hungary Alapítvány Mai Ige c. kiadványában, a 2025. december 3-i igemagyarázatban olvastam az alábbi tanulságos esetet: „Egy iskolás fiúnak fogalmazást kellett írnia arról: Hogyan születtem? Amikor megkérdezte erről az édesanyját, az így felelt: téged a gólya hozott. Mikor arról faggatta a gyermek az édesanyját, hogy az édesanyja hogyan született, s ezt a választ kapta: Engem is a gólya hozott. Azt remélte a fiú, hogy a nagymamájánál jobb választ kaphat. Őt is megkérdezte a születéséről, aki ezt a választ adta: Engem, is gólya hozott, ez egy családi vonás nálunk. A fiú ezek után így kezdte a fogalmazást: A mi családunkban három nemzedék óta nem volt egyetlen normális születés sem.” Tény, hogy a gyermekeinknek, unokáinknak is újjá kell születniük ahhoz, hogy Isten megváltott családjához tartozzanak. Ebben azonban van nekünk is fontos feladatunk: abban a gyermek és ifjúsági korban kell a gyermekeinket, unokáinkat Krisztushoz vezetnünk, amikor még formálható a gyermekek, fiatalok gondolkodása. Tehát az életünkkel, hitünkkel, családi és gyülekezeti közösségünk megélésével, Krisztus megismertetésével kell példát adnunk nekik. Ha már az előbbi sorokban a gólya említésre került, pár gondolatot a mintegy 12 évvel ezelőtti vecsési cikkemből hozzátennék. Szinte látom a testvéreket, amint azt gondolják: no ennek a Karcsinak valami baja lehet, ha ilyen hideg tél után a gólyát emlegeti. Valóban igaz, hogy a gólyát gyermekkorunkban is április első felében vártuk. A velünk iskolába járó lányok annak idején azt kiabálták a fölöttünk örömükben kelepelve köröző madaraknak: Gólya, gólya vaslapát, hozzál nekem kisbabát, a fiúk meg azt, hogy: Gólyát látok, szeplőt hányok ragadjon tirátok… A csikófrizura készítés közben még a fodrász kezében is megállt az olló, a segédje kezében pedig a borotva, és a mesterrel együtt mi is kiszaladtunk integetni a szülőföldre hazatérő, hűséges gólyáknak. Ma már nem vízjárta élettér Vecsés a gólyáknak, de amikor az iskolába járó gyermekeimmel és hittanos osztálytársaikkal anno biciklitúrára mentünk Alsóhalomba, ahol az Apró nevű juhász családok két sérült gólyát gondoztak, rácsodálkoztak a madarakra meg a mesére is. Valami nagy változás történhetett azóta a gólyáéknál, és Vecsésen is, mert amikor a város legszebb utcájában hajtottam a drótszamarat, nem lehetett nem észrevenni, hogy ’egy fából faragott gólya őnagysága’ „leszállt” az Erkel utca 24. számú ház teraszára. S nem is akárhogyan, hanem egy pólyába kötött babával, s bár a fiatal pár nem ott lakott, de az öregcserkész dédnagyapa közhírré tette, hogy a család egy szép kislánnyal, Luca Rózával gyarapodott. Nem máshová „szállt” tehát, hanem egyből az Erkel utcai teraszra! No ez nem akármilyen teljesítmény a fából készült gólya komától! Ehhez csak gratulálni lehet, és nem csak a gólyának, de a szülőknek, nagyszülőknek és a dédinek is. Isten éltesse az immár felsős Lucát, a szülőket, nagyszülőket, a Dédit, hogy jó egészségben és nagy örömben felnevelhessék a kislányt, meg az azóta született tesóját. Mert ez a „faragott gólya” is valami szép, új szokásként Isten hatalmas kegyelméből nagy örömöt hirdetett: azt, hogy minden gyermek, és minden újszülött Isten ajándéka, reményt, jövőt, bizakodást, távlatot hozhat nem csak a család és a nemzetiségi közösség, de egész városunk, magyar nemzetünk jövője számára is. Úgy legyen! Ámen.

Alaptalan vádak keresztények ellen

Szerző: Czövek Olivérné

Az Európai Bíróság bejelentette, tárgyalni fogják a 20 keresztény ügyét, akik nem térhettek vissza Törökországba. A török kormány 2019 óta több mint 200 protestáns keresztényt utasított ki, vagy akadályozták, hogy visszatérjenek, mert hivatalosan nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették őket. Közülük többen már évtizedek óta Törökországban éltek és szolgáltak. Miközben sok gyülekezetet török keresztények vezetnek, külföldi gyülekezeti szolgálókra is igény lenne, mivel a török törvények nem teszik lehetővé keresztény vezetők képzését. Brüsszelben határozatot fogadtak el, melyben elítélték a külföldi keresztények kiutasítását. A határozat felszólítja Törökországot, hogy “fejezze be a hivatalos megbélyegzéseket…és tegye lehetővé a kiutasítottak visszatérését.”

Áldott Pünkösd ünnepet kívánunk gyülekezetünk tagjainak és szeretteiknek!

Szerkesztette: Dömötör Norbert lelkipásztor és Orosz Károly pótpresbiter