Szerkesztette: Dömötör Norbert lelkipásztor és Orosz Károly pótpresbiter

Szerző: Dömötör Norbert lp.

„Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan.” Mk 4,26–27

Lassan elérkezünk a tanév végéhez, a nyár küszöbéhez. Mindannyian érezzük a fáradtságot: a diákok a dolgozatok és vizsgák, a szülők a mindennapi logisztika, a pedagógusok és hittanoktatók a zárás, a gyülekezet egésze pedig a sűrű hétköznapok után. Ilyenkor, a pihenés előtt, gyakran fészkelődik bennünk a kérdés: Vajon elég volt, amit tettünk? Beérik-e a gyermekeinkbe, a közösségünkbe vetett sok-sok munka és szeretet?

Jézus egy meglepő, felszabadító példázattal ajándékoz meg minket. A földműves elveti a magot, azután teszi a dolgát: „alszik és felkel”. Nem áll görcsösen a szántóföld felett, nem próbálja a friss hajtásokat felfelé húzni, hogy gyorsabban nőjenek. Megpihen, mert tudja: a növekedés titka nem az ő folyamatos erőlködésében, hanem a Teremtő láthatatlan munkájában van.

Keresztyén hitünk egyik legszebb üzenete: a kegyelem éjjel és nappal, tőlünk függetlenül is munkálkodik.

Kedves Testvéreim! Az elmúlt hónapokban sok jó magot vettetünk el a családjainkban és a gyülekezetünkben – szavakkal, tettekkel, imádságokkal, jelenléttel. Most eljön a szent elengedés ideje. A nyár nem a lelki tétlenség, hanem a mély bizalom időszaka.

Amikor megpihenünk, amikor szabadságra megyünk, Isten szeretete nem megy szabadságra. Ő akkor is munkálkodik a szívekben, amikor mi nem látjuk, és nem tudjuk, hogyan. Bízzuk rá a növekedést, és merjünk hálával megpihenni az Ő tenyerén!

Legyen Istentől megáldott, pihenésben és feltöltekezésben gazdag nyarunk!

Szerző: Orosz Károly pótpresbiter

Az Ószövetség szerint Jób Úz földjén élt, feddhetetlen, becsületes, és istenfélő ember volt, aki kerülte a rosszat. Hét fián és 3 leányán kívül sok szolgája volt. Gazdaságához hétezer juh, háromezer teve, ötszáz ökör és ötszáz szamár tartozott. Így tehát a gazdaságot vezető Jób „tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.” (Jób 1,1-5)

Fontosnak tartom ezt az ószövetségi Igét, mert Jób hite példaértékű és követésre méltó a mai, gyermekéért, unokáiért felelősséget érző újszövetségi ember számára is. Ráadásul nekünk már nem kell égőáldozatot bemutatnunk, hiszen Krisztus valamennyiünkért és utódainkért is kifizette bűneink számláját ama golgotai kereszten. Jób módos családjának tagjai élték a saját életüket, és néha lakomára össze szoktak jönni. Úgy tűnik, mintha a mai családokról szólna ez az Ige, mert az Úr megengedi számunkra, hogy mi is így éljünk. Még ha kevés is manapság a Jóbéhoz hasonló nagy család, az anyagi és családi feltételek azonban az Úr kegyelméből többnyire adottak számunkra is a közös összejövetelekre. Mégis kevesen és ritkán élünk az igei találkozás, és legfőképpen az áldozathozatal lehetőségével. Jób szerepe megindítóan fontos lehet a mai szülők, Édesanyák és Édesapák számára, hiszen az istenfélő apa minden találkozás után értük küldött és újra összehívta őket, mert úgymond „hátha káromolták az Istent az ő szívükben”. S az összejövetelkor Jób megáldotta őket és kora reggel annyi égőáldozatot mutatott be Istennek, ahány családtagja volt. Ez az, ami a mai családok, még a hitben járó és Istent kereső családok számára is nagyon fontos példa lehet mindenütt, a mi gyülekezetünkben is. Nekünk is vannak gyermekeink, sokaknak unokáik. Át kellene gondolnunk az ő nevelésüket, még ha egyre idősebbek is vagyunk, és úgymond futunk az események után. A jóbi család-szeretet, istenfélés és felelősség, ahogyan a családról, a fiak és lányok feltételezett bűneiről, s az azokért való szülői áldozatról gondolkodik a családfő, példa lehetne valamennyi szülőnek, Édesapáknak és Édesanyáknak is.

Mint újszövetségi embert engem azért foglalkoztat jobban ez a dolog, mert ahogy megy az idő felettem, s érzem a szerető és gondoskodó Isten kegyelmét, jóllehet még unokával nem áldott meg a Teremtő, mégis rábízom ennek ügyét is. Jób könyvének idézett része még inkább arra kényszerít, hogy erőt és példát merítsek belőle a gyermekeimért való imádságban, és ne restüljek meg értük hálaáldozatot hozni, s mindazt megtenni, amit még értük, embertársaimért, a gyülekezetért, lakóhelyemért, szülőföldemért, hazámért tehetek. Hiszem azonban, amint engem, úgy más Édesanyát és Édesapát is megállíthat az Isten, hogy az Ő Fia, a Krisztus által értünk és gyermekeinkért, hozott áldozatának fontosságát tudatosítsuk jobban és eredményesebben gyülekezeteink tagjaiban, az utánunk következő nemzedékekben, s adjunk hálát minden nap, alkalmas és alkalmatlan időben a Krisztus megváltó, megszentelő és kegyelmező szeretetéért.

(Vetés és Aratás c. folyóirat 2025/3. sz. 8-9. oldalán közölt írás alapján közreadja Orosz K.)

Isten dicsőségét legjobban a tanítványok láthatták, meg mást is. Ez juthat az eszünkbe, ha a János evangéliumát mélyebben olvassuk és hittel szemléljük: „Láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Ján 1:14) Isten dicsőségét a tanítványok minden más embernél élesebben látták, de a sátáni visszatükröződést is. Ajándékul vehették az eltekintést mindettől, és a keresztülnézést mindenen. Ugyanis ahol a kegyelemmel és igazsággal teljes dicsőség megjelenik, ott az ellentétes hatalmak szinte felágaskodnak. János, Jézus testvérbátyja tanította a gyülekezeteket arra a boldog keresztülnézésre is, amely szilárdan az egyszülött Fiú alakjára irányította a hívek tekintetét, Aki Isten dicsőségét kinyilatkoztatta. Éppen ezért olvashatjuk és mondhatjuk örömmel a híres német evangélikus teológus, a Herrnhuti Testvérgyülekezet alapítójának, majd püspökének, Nikolaus Ludwig Zinzendorfnak az imádságát:

„Vaksi szemet adj énnekem arra, ami értéktelen. S látó szemem nyíljék tágra minden örök igazságra.”

Ugyanis minél komolyabban és tudatosabban magunkévá tesszük az imádságbéli kérést, annál inkább fogjuk tapasztalni, hogy belső látásunk hogyan tisztul, erősödik és élesedik Isten valósága felé, amely a testté lett igével lépett ebbe a világba, és azóta végigvonul az emberiség történelmén a Fiú Isten ajándékaként, mint Isten kegyelemmel és igazsággal teljes dicsősége!

Közmondás	Igehely
Aki kardra kél, kard által vész el.	Máté 26,52
Aki másnak vermet ás, maga esik bele.	Zsoltárok 9,16. Példabeszédek 26,27 és 28,10
Aki nem dolgozik, ne is egyék	2Thesszalonika 3,10
Amilyen az anya, olyan a lánya.	Ezékiel könyve 16,44
Amilyen mértékkel mérsz, neked is olyannal mérnek.	Máté 7,2. Márk 4,24. Lukács 6,38
Ahogy muzsikálnak, úgy táncolj.	Máté 11,17
Amit nem kívánsz magadnak, te se kívánd embertársadnak.	Máté 7,12. Lukács 6,31
A szem a lélek tükre.	Máté 6,22. Lukács 11,34
Ez az alfája és az omegája mindennek.	Jelenések könyve 1,8

Szerző: Dömötör Norbert lp.

„Anyja egy kis ruhát szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására.” 1Sám 2,19

Sámuel próféta történetében gyakran a nagy fordulatokra figyelünk: az imádság meghallgatására, a templomi elhívásra vagy Izrael sorsának alakulására. Ám a Szentírás megőrzött számunkra egy csendes, szinte észrevétlen részletet is, amely egy édesanya, Anna hűségéről beszél. Ez a „kis ruha”, amelyet Anna minden évben elkészített és elvitt a fiának, többet mond puszta gondoskodásnál. Benne van a keresztyén kegyesség egyik legmélyebb alapigazsága: az Isten iránti szolgálat és a felebaráti szeretet a leghétköznapibb, ismétlődő mozdulatokban válik láthatóvá.

Anna nem választhatta szét a hitét és az anyaságát. Noha fiát felajánlotta az Úrnak, a szeretet köteléke nem szakadt meg, csak átalakult. Ez a kicsiny ruha évről évre nagyobb lett, ahogy a gyermek növekedett. Ebben a folyamatosságban ott tükröződik az az isteni türelem, amellyel Alkotónk formál minket is. Az édesanyák szolgálata gyakran ilyen „láthatatlan” öltésekből áll. Olyan hivatás ez, amely nem a pillanatnyi látványra, hanem a távlatos hűségre épít.

Hitünk szerint nincs „szent” és „profán” munka: a templomi szolgálat és a szeretteinkről való gondoskodás egyazon istentisztelet két oldala. Amikor az édesanyákat köszöntjük, azt a kitartást ünnepeljük, amely képes évről évre elkészíteni a „ruhát” – legyen az egy bátorító szó, a biztonságos otthon megteremtése vagy egy háttérben elmondott imádság. Isten kegyelme az, amely ezeket a hétköznapi fáradozásokat maradandó értékkel ruházza fel. Ő az, aki látja az éjszakai virrasztásokat és a néma áldozatokat, és aki az anyai szeretet képén keresztül mutatta meg nekünk a saját vigasztaló jelenlétét. Anyák napján hálát adunk azért a szeretetért, amely nem fogy el az ismétlődésekben, és nem fárad el a várakozásban. Kérjük ma Isten áldását minden édesanyára és nagymamára, hogy munkájukat ne tehernek, hanem Isten dicsőségére végzett szolgálatnak láthassák, tudva, hogy minden apró „öltésnek” helye van az Ő örökkévaló tervében.

Miként segíti Isten a szenvedőt?

(A Külmissziói Híradó 2020/5. szám 18. oldala alapján készítette Orosz Károly)

Sokakban és sokszor felvetődik a kérdés, még templomba járó embereknél is, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést, vagy úgy vetik fel a kérdést: miért nem osztja el Isten a szenvedést az emberi mérce szerint ’igazságosabban’. Ezeket a kérdéseket szokás teodicea-kérdéseknek nevezni. Népszerűtlen, de megváltozhatatlan, ha valaki ki akarja kutatni a szenvedés értelmét, de nem akarja elismerni, hogy ezzel a világgal, s benne velünk bűnös emberekkel a természetünkből adódóan valami nincs rendben, az megreked a probléma felszínénél

A Biblia nem a szenvedések kérdésének értelmes megoldását ígéri, hanem a szenvedésből való megváltást, mint a Jelenések 21,4-ben is olvashatjuk. Jézus sem azt magyarázza el a szenvedő és hozzá menekülő embereknek, hogy miért kell szenvedniük, hanem a szíve mélyén átérzi a fájdalmukat és meggyógyítja őket. (Pl. Mt 14;14). A Gyógyítást összeköti a bűnbocsánattal (Mk 2,7-10) és emlékeztet arra, hogy amikor Isten kimenti az embert a bajból, azt is akarja, hogy térjünk meg (Jn 8,11). Egyidejűen óva int attól, hogy találgassuk: milyen nagy bűnt kellett a szenvedő embernek elkövetnie (Lk 13,1-5).Minden korban igyekeztek a tudósok ezeket a kérdéseket elemezni és megválaszolni, de rájöttek, hogy ez a világ függetlenül a minket ért sérelemtől, szenvedéstől ’a lehetséges világok legjobbika’. Jobb nem is lehetne és Isten igenis jó, mert Ő nem akarja nekünk a rosszat.

1552. július 12-én, a Reformáció idején, Bullinger prédikátor a zürichi székesegyház szószékén Jézusról és a vízen járás közben süllyedő Péterről beszélt. (Mt 14,22-30) A gyülekezetet akkor sok csapás érte a császár elleni felkelés miatt. A prédikátor a szomorúság és a baj okát elemezte. Ezt a választ adta rá: mindez el van rendelve és Isten fenyítő pálcájaként működik. Isten e bajok és események által tanítani akar, és tekintetünket a Jézus Krisztusban nyert megváltás csodájára akarja irányítani, mert Isten nem csak mindenható és jóakaratú, hanem együttérez a szenvedővel és melléje is áll. Ezért vállalta, hogy Krisztusban emberré lesz és keserű kereszthalált hal értünk, bűnösökért. A viharos tengeren levő tanítványokat Bullinger prédikátor példaként állítja a gyülekezet elé. és mi elénk mai gondokkal, háborúktól, vagy azok hatásaitól szenvedő emberek elé is: „Nem türelmetlenkednek, nem zúgolódnak Uruk ellen, nem szidják egymást, mintha egyikük vagy másikuk lenne felelős a helyzetért.” Ezt kellene tenni nekünk is a nehézségeinkben. Bullinger végül Péterre irányította a figyelmet, aki Jézus hívására elindult a vízen. Jézus cselekedeteivel kapcsolatban pedig rávilágított a prédikációjában, hogy Isten nem csak általánosságban segíti a szenvedő, bűnös embert, hanem ott áll minden hívő ember mellett, sőt Jézus által azt ígéri: velünk marad minden napon a világ végezetéig. Így legyen! Ámen.

Hogyan születtem?

Szerző: Orosz Károly

A Keresztény Média UCB Hungary Alapítvány Mai Ige c. kiadványában, a 2025. december 3-i igemagyarázatban olvastam az alábbi tanulságos esetet: „Egy iskolás fiúnak fogalmazást kellett írnia arról: Hogyan születtem? Amikor megkérdezte erről az édesanyját, az így felelt: téged a gólya hozott. Mikor arról faggatta a gyermek az édesanyját, hogy az édesanyja hogyan született, s ezt a választ kapta: Engem is a gólya hozott. Azt remélte a fiú, hogy a nagymamájánál jobb választ kaphat. Őt is megkérdezte a születéséről, aki ezt a választ adta: Engem, is gólya hozott, ez egy családi vonás nálunk. A fiú ezek után így kezdte a fogalmazást: A mi családunkban három nemzedék óta nem volt egyetlen normális születés sem.” Tény, hogy a gyermekeinknek, unokáinknak is újjá kell születniük ahhoz, hogy Isten megváltott családjához tartozzanak. Ebben azonban van nekünk is fontos feladatunk: abban a gyermek és ifjúsági korban kell a gyermekeinket, unokáinkat Krisztushoz vezetnünk, amikor még formálható a gyermekek, fiatalok gondolkodása. Tehát az életünkkel, hitünkkel, családi és gyülekezeti közösségünk megélésével, Krisztus megismertetésével kell példát adnunk nekik. Ha már az előbbi sorokban a gólya említésre került, pár gondolatot a mintegy 12 évvel ezelőtti vecsési cikkemből hozzátennék. Szinte látom a testvéreket, amint azt gondolják: no ennek a Karcsinak valami baja lehet, ha ilyen hideg tél után a gólyát emlegeti. Valóban igaz, hogy a gólyát gyermekkorunkban is április első felében vártuk. A velünk iskolába járó lányok annak idején azt kiabálták a fölöttünk örömükben kelepelve köröző madaraknak: Gólya, gólya vaslapát, hozzál nekem kisbabát, a fiúk meg azt, hogy: Gólyát látok, szeplőt hányok ragadjon tirátok… A csikófrizura készítés közben még a fodrász kezében is megállt az olló, a segédje kezében pedig a borotva, és a mesterrel együtt mi is kiszaladtunk integetni a szülőföldre hazatérő, hűséges gólyáknak. Ma már nem vízjárta élettér Vecsés a gólyáknak, de amikor az iskolába járó gyermekeimmel és hittanos osztálytársaikkal anno biciklitúrára mentünk Alsóhalomba, ahol az Apró nevű juhász családok két sérült gólyát gondoztak, rácsodálkoztak a madarakra meg a mesére is. Valami nagy változás történhetett azóta a gólyáéknál, és Vecsésen is, mert amikor a város legszebb utcájában hajtottam a drótszamarat, nem lehetett nem észrevenni, hogy ’egy fából faragott gólya őnagysága’ „leszállt” az Erkel utca 24. számú ház teraszára. S nem is akárhogyan, hanem egy pólyába kötött babával, s bár a fiatal pár nem ott lakott, de az öregcserkész dédnagyapa közhírré tette, hogy a család egy szép kislánnyal, Luca Rózával gyarapodott. Nem máshová „szállt” tehát, hanem egyből az Erkel utcai teraszra! No ez nem akármilyen teljesítmény a fából készült gólya komától! Ehhez csak gratulálni lehet, és nem csak a gólyának, de a szülőknek, nagyszülőknek és a dédinek is. Isten éltesse az immár felsős Lucát, a szülőket, nagyszülőket, a Dédit, hogy jó egészségben és nagy örömben felnevelhessék a kislányt, meg az azóta született tesóját. Mert ez a „faragott gólya” is valami szép, új szokásként Isten hatalmas kegyelméből nagy örömöt hirdetett: azt, hogy minden gyermek, és minden újszülött Isten ajándéka, reményt, jövőt, bizakodást, távlatot hozhat nem csak a család és a nemzetiségi közösség, de egész városunk, magyar nemzetünk jövője számára is. Úgy legyen! Ámen.

Alaptalan vádak keresztények ellen

Szerző: Czövek Olivérné

Az Európai Bíróság bejelentette, tárgyalni fogják a 20 keresztény ügyét, akik nem térhettek vissza Törökországba. A török kormány 2019 óta több mint 200 protestáns keresztényt utasított ki, vagy akadályozták, hogy visszatérjenek, mert hivatalosan nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették őket. Közülük többen már évtizedek óta Törökországban éltek és szolgáltak. Miközben sok gyülekezetet török keresztények vezetnek, külföldi gyülekezeti szolgálókra is igény lenne, mivel a török törvények nem teszik lehetővé keresztény vezetők képzését. Brüsszelben határozatot fogadtak el, melyben elítélték a külföldi keresztények kiutasítását. A határozat felszólítja Törökországot, hogy “fejezze be a hivatalos megbélyegzéseket…és tegye lehetővé a kiutasítottak visszatérését.”

Áldott Pünkösd ünnepet kívánunk gyülekezetünk tagjainak és szeretteiknek!

Szerkesztette: Dömötör Norbert lelkipásztor és Orosz Károly pótpresbiter